Életünk egyre több területén találkozhatunk szoftverekkel, azonban ezek működése, háttere a legtöbb felhasználó számára ismeretlen akárcsak a szoftverekhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek rendszere, melyet a szerzői jog, ill. a szerzői joghoz kapcsolódó felhasználási szerződések szabályoznak. A szoftverek szerzői jogi védelmével kapcsolatosan két rövid cikkben foglaljuk össze mindazt, amit a szoftver alkotójának és a felhasználóknak tudni érdemes. Az I. részben bemutatjuk, hogy a szerzői jog mit tekint szoftvernek és a szoftver megalkotójának milyen jogai vannak, míg a II. rész foglalkozik a felhasználói oldallal és különös tekintettel a felhasználási szerződésekhez kapcsolódó tudnivalókkal, valamint a szoftverekhez kapcsolódó visszaélések következményeivel.
Mi a szoftver? Szerzői jogi védelem tárgya
Szoftverek olyan programok, melyek egy funkciókból, műveletekből és kapcsolatokból álló forrásprogramra (kódra) épülnek, melyet az ún. fordítóprogram tárgyi programmá alakít át, amely a felhasználó utasítása szerinti műveleteket hajt végre és mindehhez tartozik egy kiegészítő dokumentáció, amely mint önálló írásmű is jogi védelmet élvezhet.
Szoftverek jogi védelmét a szerzői jogi törvény biztosítja, mely szerint szerzői jogi védelem alá tartozik a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is. A szoftver egyes elkülöníthető szakaszai is állhatnak ugyanakkor szerzői jogi védelem alatt.
A szerzői jogi védelem nem terjed ki a szoftver bármely elemének alapjául szolgáló ötletekre, elvekre, elgondolásokra, a számítógépi program funkcionalitására, programnyelvére és adatfájlformátumára, mivel „csupán” csak az a mód esik az oltalom alá, ahogyan a szoftver funkcióit a szerző konkrétan kifejezi.
Az oltalom a program „karakter” szerint azonos elemeit védi, vagyis a forráskódot, a tárgyi kódot, valamint bármely olyan elemet, amely a szerző kreativitását fejezi ki – de csakis akkor, ha a kifejezési formában pontos azonosság áll fenn.
Ki a szoftver szerzője? Milyen jogok illetik meg őt?
A szerzői jog azt illeti, aki a művet – jelen esetben a szoftvert – megalkotta. A szoftver megalkotása sok esetben nem „egyszerzős” folyamat, ennek megfelelően mindazok a személyek, akik alkotó módon részt vettek a szoftver fejlesztésében, szerzőknek minősülnek.
A szoftverek jellemzően megrendelésre készülnek, ezért a szerzői jogi törvény lehetővé teszi, hogy a szerző átruházhassa vagyoni jogait, az üzleti viszonyok alakulása szerint tipikusan a megrendelőre. A szoftver szerzője, ha a vagyoni jogokat nem szeretné átruházni, felhasználási jogot is engedhet másnak, melynek keretében a jogosult a szerző engedélyével, díjazás ellenében pl. többszörözheti a szoftvert vagy át is dolgozhatja.
A szoftver szerzőjét, mint bármely más műtípus megalkotóját többek között az alábbi jogok illetik meg:
– ún. személyhez fűződő jogok: a mű nyilvánosságra hozatalának joga, a szerző névfeltüntetési joga, a mű egységének védelme;
– ún. vagyoni jogok: a többszörözés joga, a terjesztés joga, a nyilvánossághoz közvetítés joga,az átdolgozás joga stb.
Munkaviszonyban alkotott szoftver
Kérdésként merülhet fel, hogy mi a helyzet olyankor, amikor egy informatikus pl. egy szoftverkészítő cégnél dolgozik. Ilyenkor az elkészült szoftver kit illet meg, a munkavállalót vagy a munkáltatót?
Amennyiben a munkavállalónak a munkaszerződése alapján a szoftver / szerzői mű megalkotása munkaköri kötelesség és a munkaszerződés alapján a művet a munkáltató részére átadta, akkor a személyhez fűződő jogok közül a nyilvánosságra hozatal joga annyiban korlátozódik, hogy a nyilvánosságra hozatalhoz történő szerzői hozzájárulás megadottnak tekintendők, míg a vagyoni jogok átszállnak a munkáltatóra. Más típusú szerzői művekkel ellentétben a munkavállalónak abban az esetben sem jár külön díjazás, ha a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza.
Visszafejtés, avagy a kompatibilitási célú felhasználás
A szoftverek nem önmagukban léteznek, hanem más szoftverekkel kölcsönhatásban. Például egy szövegszerkesztő szoftverben elkészített szöveget egy nyomtató szoftversegítségével nyomtatjuk ki és mindkét program a számítógép operációs rendszerének keretei között működik. Nyilvánvaló, hogyha e három programot három különböző szerző alkotta meg és ezek közül valamelyik nem járulna hozzá, hogy a többi szerző a kompatibilitás megteremtéséhez elengedhetetlen információkat megismerje, akkor a szövegszerkesztés-nyomtatás folyamat nem tudna megvalósulni. Erre tekintettel a Szerzői jogi törvény alapján aszerző engedélye nem szükséges a kód olyan többszörözéséhez vagy fordításához, amely elengedhetetlen az önállóan megalkotott szoftvernek más szoftverekkel való együttes működtetéséhez szükséges információ megszerzése érdekében, feltéve, hogy (i) e felhasználási cselekményeket a jogszerű felhasználó vagy a szoftver példányának felhasználására jogosult más személy, vagy az ő megbízottjuk végzi; (ii) az együttes működtetéshez szükséges információ a felhasználó számára nem vált könnyen hozzáférhetővé; (iii) e felhasználási cselekmények a szoftvernek azokra a részeire korlátozódnak, amelyek az együttes működtetés biztosításához szükségesek.
A dekompiláció során megszerzett információ azonban (i) nem használható fel az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes működtetésen kívüli célra; (ii) mással nem közölhető, kivéve, ha az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes működtetés ezt szükségessé teszi; (iii) nem használható fel a kifejezési formájában lényegében hasonló másik szoftver kifejlesztéséhez, előállításához és forgalomba hozatalához, sem pedig a szerzői jog megsértésével járó bármely más cselekményhez.
Ez a fajta felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.

További cikkeink a témában
Őszintén a sütikről – nem hizlal, mégse szeretjük
2018. december 28. (Profilozás kezdőknek és haladóknak) A cookie-k (sütik) a felhasználók nyomon követésére szolgálnak az interneten. A weboldalak – vagyis azok üzemeltetői – a sütik segítségével próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, különösen a szokásaikról és az érdeklődési körükről. Az internetes sütik alkalmazása azonban számos jogi kérdést is felvet, ugyanis a sütik által gyűjtött bizonyos információk személyes adatnak tekintendők, […]
Hallottál már a kilátásvédelemről? – Egy szomszédjog, amelyről kevesen tudnak
2017. május 9. A mindennapi életben általánosnak tartjuk azt a felfogást, hogy az ingatlan tulajdonosa korlátlanul rendelkezhet a tulajdonával. Azonban a tulajdonosi jogok sem korlátlanok, a joggyakorlás általános korlátját a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk.”) 5:23. §-a adja meg, mely szerint a tulajdonos a használat során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a […]
Háttérzene a plázában – avagy elveszve a közös jogkezelés útvesztőjében
2016. május 31. A mindennapi életünk során teljesen természetesnek hat, ha betérve egy bevásároló központba vagy étterembe az éppen aktuális nyári slágerek szólnak, vagy az ünnepek közeledtével az ünnepi hangulat fokozására például hatásvadász módon karácsonyi dalokkal bombázzák a vásároló kedvünk. De vajon mi a jogi háttere annak, hogy bemegyünk egy bevásárló központba vagy étterembe és a háttérben zenét […]
Kérdése van? Keressen minket bizalommal!
Rugalmasság
Ügyfeleink teljes körű kiszolgálása érdekében akár cégénél kihelyezve is segítünk sürgős jogi problémáinak megoldásában. Munkatársaink telefonon és e-mailen is elérhetőek.
Gyorsaság
Irodánk a cégjogi és a szerződések elkészítésével kapcsolatos feladatokat 5 munkanapos határidővel vállalja. Egyéb munkatípusokkal kapcsolatban egyedi határidők megadásával igyekszünk a leghatékonyabb és leggyorsabb megoldást kínálni Önnek és cégének.
Hatékonyság
Ügyfeleink hatékony, lényegre törő, gyors és precíz kiszolgálása alapelveink egyike. Nem végzünk felesleges, időhúzó munkát, így Önnek sem kell a jó megoldásra napokat várnia!
Szakértelem
Jogász munkatársaink kiemelkedő szakértelemmel látják el a megjelölt szakterületeken cége ügyeit a magyar mellett angol nyelven is. Így a mi szaktudásunk az Ön vállalatának építőköve.