Egy gazdasági társaság tagjának halálakor az örökösöknek általában nem az az elsődleges, hogy a társaság továbbműködéséhez szükséges intézkedésekről gondoskodjanak.
A tag halála azonban drasztikus változásokat idézhet elő egy gazdasági társaság életében is. A tag jogviszonyának megszűnése különösen akkor hat ki negatívan a társaság mindennapjaira, ha így a társaság tagjainak száma a törvényi minimum alá csökken. Jelen cikkükben ezekre a társaságokra, így a közkereseti és a betéti társaságra térünk ki.
Amivel mindenképpen tisztában kell lenni e két cégforma esetében, hogy az örökös automatikusan nem lép az elhunyt tag helyébe azzal, hogy a cég részére szolgáltatott vagyoni hozzájárulás tekintetében Ő minősül a hagyatékátadó végzés értelmében örökösnek. Ahhoz, hogy az örökös a társaságba beléphessen, szükség van arra, hogy a társaság többi tagjával erről megegyezzen.
E mellett közkereseti társaság esetében, ha a társaság tagjainak száma egy főre csökken, illetve ha egy betéti társaság valamennyi kültagjának vagy beltagjának tagsági jogviszonya megszűnik, (így tehát akkor is, ha a társaságnak van két beltagja, de kültagja nincs) hat hónapos jogvesztő határidőn belül gondoskodni kell a társaság törvényes működésének helyreállításáról. A törvényes működést vagy a tag „pótlásával” vagy a társaság átalakulásával lehet helyreállítani.
Mivel a hat hónapos határidő a jogviszony megszűnésének napján, azaz a halál bekövetkezésének napján kezdődik és e határidő jogvesztő, attól függetlenül kell ezen idő alatt a működés helyreállításáról gondoskodni, hogy a halálról a társaság többi tagja pontosan mikor szerzett tudomást, illetve, hogy a hagyatéki eljárás befejeződött-e.

Mivel jogvesztő határidőről van szó, nincs kimentési lehetőség – a hat hónap elteltével a cég a törvény erejénél fogva megszűnik.
Nagyon fontos tehát, hogy amennyiben a hagyaték között társasági részesedés fellelhető, vagy a tudomást szerzünk arról, hogy a társaság egyik tagja elhalálozott, minél hamarabb tegyünk lépéseket a társaság helyes működésének biztosítása érdekében, melyhez mindenképpen ajánlott ügyvéd segítségét igénybe venni.
További cikkeink a témában
Big brother, avagy bekamerázhatóak-e a munkahelyek? -2. rész
2019. január 27. Mi kell a kamerarendszer üzemeltetésének jogszerűségéhez? Jogalap megléte: a jogalap egy olyan körülmény, amely jogosultsággal ruházza fel az adatkezelőt az adatkezelési művelet elvégzésére. Ez gyakran (helytelenül) a munkavállaló munkaszerződésben foglalt hozzájárulása. Kamerarendszer üzemeltetésének esetében az adatkezelés jogszerűségéhez azonban korábban sem volt sem elegendő, sem megfelelő a munkavállalók hozzájárulása, hiszen a hozzájárulás önkéntessége erősen megkérdőjelezhető a […]
A GDPR „saláta” – Feltét-variációk: I. Biometrikus adatok
2019. május 8. A biometrikus azonosítás nem mai találmány. Az ősi Babilonban üzletkötés során a felek agyagtáblákon használták ujjlenyomataikat. Az ősi Kínában agyagpecséteken találták ujjak nyomait, a szerződéseket ujjlenyomatukkal hitelesítették a felek. Kínai tárgyaláson a lopás bizonyítékául kéznyomatot használtak, és több, a 14. századi Perzsiából származó hivatalos kormányzati papíron is ujjnyomokat, lenyomatokat találtak. Egy perzsa hivatalnok, aki orvos isvolt, pedig kijelentette: nincs két megegyező ujjlenyomat. A GDPR fogalomhasználatában a biometrikus adat […]
Mire figyeljünk az internetes vásárláskor? Mire figyeljünk, ha webáruházat üzemeltetünk?
2018. augusztus 23. A napjainkban egyre nagyobb teret hódító internetes vásárlás jelentős könnyebbséget jelent, ugyanakkor érdemes figyelnünk a kockázatokra is. Az e-kereskedelemben nincs lehetőségünk a vásárlás előtt a terméket ténylegesen megtekinteni, és konzultálni az eladóval. A webáruházaknak ezért az egyik legfontosabb kötelezettsége a vásárlók részletes tájékoztatása. A megfelelő tartalmú tájékoztatás elmulasztása súlyos hiányosság, abban az esetben különösen, ha a vásárlók egyben fogyasztónak […]
Kérdése van? Keressen minket bizalommal!
Rugalmasság
Ügyfeleink teljes körű kiszolgálása érdekében akár cégénél kihelyezve is segítünk sürgős jogi problémáinak megoldásában. Munkatársaink telefonon és e-mailen is elérhetőek.
Gyorsaság
Irodánk a cégjogi és a szerződések elkészítésével kapcsolatos feladatokat 5 munkanapos határidővel vállalja. Egyéb munkatípusokkal kapcsolatban egyedi határidők megadásával igyekszünk a leghatékonyabb és leggyorsabb megoldást kínálni Önnek és cégének.
Hatékonyság
Ügyfeleink hatékony, lényegre törő, gyors és precíz kiszolgálása alapelveink egyike. Nem végzünk felesleges, időhúzó munkát, így Önnek sem kell a jó megoldásra napokat várnia!
Szakértelem
Jogász munkatársaink kiemelkedő szakértelemmel látják el a megjelölt szakterületeken cége ügyeit a magyar mellett angol nyelven is. Így a mi szaktudásunk az Ön vállalatának építőköve.