Ha lemásolok egy térképet, azért börtön jár?
Kevesen tudják, hogy a térképek szerzői jogi védelem alatt állnak, ezért jogosulatlan felhasználásuk “lopásnak”minősülhet, ami polgári jogi szempontból komoly kártérítési kötelezettséget, büntető jogi oldalról nézve pedig 3 évig terjedő szabadságvesztést is maga után vonhat.
A szerzői jog azokat az alkotásokat védi, amelyek egyéni, eredeti jellegűek, emellett a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 1. § (2) bekezdés d) pontja külön is nevesíti a térképet a védett formák között. Ha tehát egy térkép eredeti, akkor vonatkozik rá a szerzői jogi védelem.
Felmerül a kérdés, mi lehet egyéni alkotás egy térképen, amikor az semmi mást nem tesz, mint rögzíti a földrajzi tényeket, a valóságot. Az alapul szolgáló valóság természetesen valóban nem védett, a valóságról azonban igen sokféleképpen lehet térképet készíteni.
Annak érdekében, hogy a Föld minden pontja fel legyen térképezve, a nemzetközi jog előírja minden állam számára egy egységes léptékek és jelzések szerinti térkép létrehozását. Az ennek alapján létrejött térkép nem egyéni alkotás, tehát nem védi a szerzői jog, viszont maga az állam védi (például Magyarországon állami tulajdonban van a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 32. § alapján), és csak díj ellenében adja ki másolásra, átalakításra, digitalizálásra. Minden más térkép a térképész egyéni ötletei szerint készül, és így, hacsak nem valamilyen ügyirat része, valamennyi térkép a szerzői jog által védett.A Szerzői Jogi Szakértő Testület 14/10. számú szakvéleményében rögzíti, hogy a térkép tudományos kutatás és vizualizáció együttese. A tudományos kutatás oldalán a tematika, a címek, a méretarány, az információtartalom és a melléktérképi tartalom egyezőségének mértékét kell figyelembe venni; a vizualizáció terén a színvilág, a jelkulcsok, a grafikai képek formai és színbeli azonosságának mértéke az, aminek alapján az esetleges jogbitorlás megállapítható.
Ha tehát jogszerűen akarunk térképet készíteni, három lehetőségünk van:
1) földmérőket fogadunk, és saját magunk rögzítjük térképre a természetben talált idomokat;
2) megvesszük az állami adatbázisból a minket érdeklő részleteket, és ezeket egy térképész segítségével átalakítjuk;
3) egy léptékben és kinézetben céljainkra alkalmas, már létező térkép készítőjétől előzetes engedélyt kérünk a térképe felhasználásához.Megjelent: Világgazdaság – 2014. augusztus 12.
Szerző: Dr. Holló Dóra ügyvéd
Online elérhető: Világgazdaság Online Közélet Jog rovatában
Kérdése van? Keressen minket bizalommal!
Rugalmasság
Ügyfeleink teljes körű kiszolgálása érdekében akár cégénél kihelyezve is segítünk sürgős jogi problémáinak megoldásában. Munkatársaink telefonon és e-mailen is elérhetőek.
Gyorsaság
Irodánk a cégjogi és a szerződések elkészítésével kapcsolatos feladatokat 5 munkanapos határidővel vállalja. Egyéb munkatípusokkal kapcsolatban egyedi határidők megadásával igyekszünk a leghatékonyabb és leggyorsabb megoldást kínálni Önnek és cégének.
Hatékonyság
Ügyfeleink hatékony, lényegre törő, gyors és precíz kiszolgálása alapelveink egyike. Nem végzünk felesleges, időhúzó munkát, így Önnek sem kell a jó megoldásra napokat várnia!
Szakértelem
Jogász munkatársaink kiemelkedő szakértelemmel látják el a megjelölt szakterületeken cége ügyeit a magyar mellett angol nyelven is. Így a mi szaktudásunk az Ön vállalatának építőköve.